A szuvas fogak ellátására a töméseken kívül létezik még más megoldás is.
Ez az inlay/onlay, azaz a betétek.
Mi is ez az inlay és onlay?
Nagyon egyszerűsítve, egy darabban beragasztott tömések.
Az inlay és az onlay között méretbeli különbség van, az angol kifejezés ezt jól jelzi, inlay: szó szerint bele fekvő, onlay: ráfekvő
Mi a különbség egy töméshez képest?
Az első és legfontosabb, hogy nem egy látogatás alkalmával készül el, mivel nem csak a fogorvos, de a fogtechnikus kezét is igényli.
A munka úgy kezdődik, mint egy hagyományos tömés esetében, helyi érzéstelenítés mellett a doktor üreget alakít a fogban.
Az első különbség rögtön itt adódik, a modern, ragasztásos technikával készülő tömés esetén csak a legszükségesebb mennyiségű foganyagot távolítjuk el, a betétek készítéséhez egy megfelelő „tartási formát” eredményező előkészítés szükséges.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy nagyon kis kiterjedésű szuvasodás esetén nem biztos, hogy a betétkészítés miatt érdemes nagyobb lyukat fúrni, a betéteket elsősorban nagyobb méretű üregeknél érdemes használni, ahol kevés értékes fogszövet feláldozása mellett jobb lesz a végeredmény, mint a töméssel.
A megfelelő formák elérését követően az orvos lenyomatot készít, melyet elküld a laborba.
A kigipszelt mintán elkészülhet a betét, amely a rendelőben, ismételten a doktor kezéből beragasztásra kerül a korábban preparált helyre.
A fogtechnikai folyamat néhány napot vesz igénybe, ezalatt a páciens fogába ideiglenes tömés kerül.
Erre a célra leggyakrabban fényre kötő, gumiszerű anyagot használunk, mivel az egy darabban, a korábban kialakított formák megváltoztatása nélkül eltávolítható.
Miért lehet jobb ez a megoldás egy hagyományos tömésnél?
Különösen nagy kiterjedésű, sok fogfelszínt érintő károsodások esetén nagyon komoly erőfeszítések árán (és varázsmozdulatok segítségével) sem mindig lehet a felszínek „zsaluzására” szolgáló matricaszalagot megfelelően felhelyezni a megmaradt foganyagra.
A következménye ennek egyrészt lehet rossz széli záródás, ami a fog életben maradását veszélyezteti, másrész egy fogra csak halvány nyomokban emlékeztető, esztétikailag erősen kifogásolható végtermék, ami nem feltétlen teszi sem az orvost, sem a pácienst maradéktalanul elégedetté.
A szájban, rétegzéses technikával történő tömések készítése, főleg, ha egy kisebb „bombatölcsérről” van szó, viszonylag hosszú ideig tart, ez folyamatos szájnyitást követel meg a pácienstől, sokáig dolgozik a fogorvos a szájban.
Ha belegondolunk, főleg, ha valaki nehezen tartja a száját nyitva, esetleg még hányingerre is hajlamos, akkor egy 20 percig tartó folyamatos szájtátás elég nehéz történet lehet.
A fogfelszínek ragasztóval történő előkészítésétől az utolsó réteg megkötéséig nincs lazítás, öblögetés, mert a használt anyagok mind nedvességre érzékenyek.
Gyakran előfordul, hogy a rágófelszínek kialakítására már a doktornak nincs szíve tovább sanyargatni áldozatát, hanem inkább visszarendeli kontrollra (amire néhányan nem is jönnek vissza, mondván, majd megszokják az új terepviszonyokat, de ez nem jó), és akkor történik a finomhangolás, de még ekkor sem biztos, hogy olyan szép lesz, mint egy betét rágófelszíne.
Sajnos az is megesik, hogy a szélek, formák korrekciójára is utólag kerítünk sort, mivel a matrica eltávolítása után láthatóvá váló „hiányosságok” a vérző íny miatt nem orvosolhatók azonnal.
Könnyebb hozzáférés = alaposabb munka, kevesebb szenvedés
A fogtechnikus a betétet (annak mintázását) szájon kívül (nyelv- és nyálmentes közegben), úgy tudja elvégezni, hogy a kérdéses fogat kézben tartva, körbe forgatva tudja ellenőrizni (ez a rendelőben a pácienssel elég nehezen kivitelezhető).
Bőségesen van ideje, hogy az ellentétes állcsontról készült másik minta segítségével személyre szabottan és a természetes formáknak is maximálisan megfelelve alakítsa ki a fogmű széleit és a rágófelszínt is.
A rendelkezésre álló színpaletta használatával tökéleteset tud alkotni, amit aztán a fogorvos beragaszthat, ami jóval rövidebb idő alatt történik, mint egy fényre kötő esztétikus tömés elkészítése.
Mi a „kontra” a betétek esetében?
Egyrész mindenképp két ülést igényel, másrész jóval többe kerül, mint a rendelőben készült tömés.
Nagyon pontos előkészítést, lenyomatvételt és fogtechnikai kivitelezést követel meg, szóval több a hibalehetőség a szakemberek oldaláról.
Amennyiben nem megfelelőek a „paraméterek”, nem tökéletes az illeszkedés, az az élettartamot csökkenti, viszonylag szűk korrekciós lehetőség van a szék mellett, és azok is ronthatnak a minőségen.
Miből készülhet inlay/onlay?
A klasszikus, elsőként használt anyag az arany volt és véleményem szerint őrlő fogak esetén ma is ez a legjobb választás.
Sajnos az arany magas ára miatt ez nem olyan elterjedt napjainkban, pedig a fogászati aranyötvözetek rendelkeznek olyan tulajdonságokkal, amelyek nagyon hosszú (több évtizedes) használatot tesznek lehetővé, és a rágó fogakban a színük miatti esztétikai hátrány emellett elhanyagolható. (Szerintem egyébként nagyon elegáns tud lenni egy hátul megvillanó aranytömés.)
Napjainkban sokkal gyakrabban készülnek az esztétikus, fogszínű betétek.
Első csoport: speciális kompozíciós műanyagból készülő inlay.
Ez gyakorlatilag a fényre kötő tömések anyaga, de a laborban „kemencében” világítva teljesen és egyenletesen polimerizálódik, nem tartalmaz a tömörítés hibáiból adódó zárványokat, az így készült tömés sokkal homogénebb, ezáltal keményebb, ellenállóbb, mint ami a szájban készül.
Egy kompozit inlay ára körülbelül 2,5-szerese egy tömésének.
Második csoport: préskerámiából készülő betét.
Megjelenésében ez a legszebb, sima, fényes felszínek jellemezik.
Ami erénye, az hátránya is, nagy keménysége miatt nehéz utólagos harapási beállításokat elvégezni rajta, nem kellő körültekintéssel elkészített és beragasztott betét esetén a fogfelszínek törése itt a leggyakoribb.
Nagy jártasságot követel meg a fogorvostól ennek a típusnak a használata, de vannak kollégák, akik ezt mesterfokon tudják végezni.
Az esztétikus betétek körében ez a legdrágább.
Harmadik csoport: cirkónium betét
Ez is kemény, mint a préskerámia, de nem olyan szép a megjelenése.
A porcelánhoz, de még a jól kidolgozott kompozithoz képest is kevésbé „él” a színe (bár komoly fejlesztések és fejlődés tapasztalható ezen a téren, a tengerentúlon már tiszta cirkónium koronákat is használnak porcelán leplezés nélkül, anatómikus formára faragva).
Egy jól elkészített esztétikus inlay/onlay várható élettartama jóval hosszabb, mint egy esztétikus tömésé.
Ami gondot jelenthet, hogy amennyiben az inlayt/onlayt tartalmazó fogat gyökérkezelni kell, ezeket el kell távolítani, újakat kell készíteni a gyökértömés után.